Meggyőződésem, hogy szülőnek lenni az egyik legfontosabb életfeladat! A szülőszerep nem mindig könnyű s folyamatos fejlődésre, megújulásra késztet bennünket. Szülőként egyrészt folyamatosan fejlődik felelősségtudatunk, hiszen mi leszünk felelősek gyermekünk testi – érzelmi – szellemi fejlődéséért, egészségéért, másrészt fejlődik a másikra való tudatos és türelmes odafigyelés képessége, amely képesség nemcsak a szülő-gyermek kapcsolatban, de egyéb emberi kapcsolatokban is érzékelteteti jótékony hatását.
Szülőségünk évei alatt fejlődik empatikus képességünk, toleranciánk, s a megbocsátás képessége is.

    Azt gondolom a szülőnek számos érzékszervét, érzékenységét tréningben kell tartania ahhoz, hogy megértse gyermeke sajátos üzeneteit, amely életkoroktól függően néha igen nehezen értelmezhető. Újra kell élnie a gyermeke életkori szakaszait, amihez nem kevés játékosságra és humorérzékre is szükségünk van… A szülőnek rá kell hangolódnia a gyermeki világra, legyen szó kisgyerek – vagy óvodáskorról vagy éppen a szinte  legnagyobb kihívásokat magával hozó kamaszkorról. Figyelnünk kell arra, hogy gyermekünk nem mi vagyunk kicsiben, ő egy egyedi, megismételhetetlen lény és lehetséges, hogy ő teljesen más fizikai -érzelmi -személyiségbeli adottságokkal, lehetőségekkel rendelkező emberke,mint mi.Mint ahogy a Dalai láma írja: „Minden ember egyedi. Ha segíteni akarsz valakin, azt csakis alkatának és természetének megfelelően lehet.”

Hasonló eszmeisége van a következő idézeteknek:
„A szülő feladata a gyermek támogatása abban, hogy egyéniségét kibontakoztassa s alkatának és adottságainak megfelelően fejlődjön”

Sajnos találkoztam már olyan szülővel, aki a saját be nem teljesített céljainak, meg nem valósított vágyainak megfelelően a gyermeket „büntette” azzal, hogy valósítsa meg ezeket: pld. ha nem lehetett tanító, a gyermekének saját céljai, vágyai ellenére tanítónak kell lennie.Szintén ezt fejezi ki a következő idézet. „Nem kényszeríthetsz egy mókust arra, hogy a földön éljen, különösen, ha fa is van a közelben.”                                                               (Fred Addison)

A nevelésnek úgy gondolom elsősorban érzelmi alapokon kell nyugodnia.
Az egyik ilyen erős tartóoszlop a szeretet. A szeretet nem csak érzelem, hanem tudatos döntés a szeretet mellett, jellemvonás, aktív beállítottság, cselekvés: tenni azért, aki fontos, kifejezni
szeretetünket  minden lehetséges módon: verbálisan, nem verbálisan és cselekedetekben. Nem könnyű feladat ez, de  nemcsak megteremti a biztonságos, stabil érzelmi légkört az emberi kapcsolatokban, de mintaként is szolgál gyermekünk számára a későbbi életéhez, emberi kapcsolataihoz. Szülőként óriási felelősségünk van abban, hogy milyen mintát nyújtunk gyermekeinknek. Én elsősorban azt gondolom szilárd erkölcsi mintát kell, hogy nyújtsak gyermekeimnek olyan etikai kategóriában, mint: emberség
                                segítőkészség
                                igazságosság
                                becsületesség
                                tisztelet
                                szeretet
                                udvariasság
                                igazmondás
                                lelkiismeretesség
        tolerancia.
De mintaként szolgálunk életmódunkban , kommunikációs-konfliktusmegoldási módszereinkben is. Meggyőződésem, hogy leginkább nem szóbeli ráhatásokkal nevelünk, hanem a modellhatással, mintaadással. A gyermek leginkább attól tanul,akit szeret, s a szülőtől nemcsak a pozitív de a negatív viselkedés-és beszédkultúrát, hanem a negatívumokat is átveszi…A gyermek reagál a környezetére, nem kérdőjelezi meg szülei életmódját, szokásait, érzelmi kifejezőképességét sem( a kamaszkor előtti időkben biztosan nem).
    Szülőként fontos nevelőeszközünk saját személyiségünk. Fontos, hogy hiteles
személyiség legyünk: ne féljünk megmutatni gyengeségeinket, esendőségünket, hibáinkat, mert a gyermek így tanulja meg azt, hogy nem „dől össze a világ”, ha hibázik,de a hibákból fontos tanulni és tapasztalatokat szerezni. Őszintén bátran szembe kell néznünk önmagunkkal, a valódi okokkal. Néha bizony fontos kimondani a „sajnálom”, „bocsánat”, „hogyan tehetem jóvá” varázsszavakat.

Szülőként azonban nem csak mi tanítunk, hanem mi is tanulunk a gyermekeinktől. A gyerekek őszinte, tiszta, odaadó lények, érzelmeiket őszintén, tisztán megélik, nincsenek előítéleteik, a mostban élnek, nem szoronganak a számlák miatt, nem félnek kifejezni hálájukat, félelmeiket, haragjukat, nem méregetik szeretetüket.
    Szerintem sokat tanulhatunk tőlük.

Oldal: ANYASÁG,CSALÁD
Szeretettel üdvözöllek Csendes Júlia hastánc-oktató weblapján - © 2008 - 2024 - mandalahastanc.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat